Ha már fontossá vált, hogy a tányérunkra kerülő ételről tudjuk, honnan származik, mik az összetevői, a lekvár esetében ez a tudás különösen sokat ér. A lekvár ugyanis minden bonyolultsága ellenére a lehető legegyszerűbb élelmiszer, melynek egyetlen feladata van: a gyümölcsök valódi ízét megőrizni.
A lekvárok közös tulajdonsága, hogy gyümölcsből készültek. Gyümölcstartalmuk, állaguk azonban nagyon különböző lehet. Elég nagy a zűrzavar az elnevezések közt, nem csak nálunk – külföldön is. A különbség pedig meghatározható. A lekvár egynemű, sűrű; a dzsem kevésbé homogén, gyümölcsdarabokat lehet benne felfedezni.
A lekvárkészítés lényege, hogy hosszabb távon képesek legyünk hűtés nélkül tárolni a gyümölcsöt. A cukorral való felfőzés erre megoldást jelent. Ebben az esetben a cukor segít a tartósításban, a hő meg a felesleges víz elpárologtatásában, így sűrítve be a gyümölcsöt.
Mitől függ a főzési idő? Általában attól, hogy mennyi idő alatt válik homogénné a lekvár, tűnik el a gyümölcs héja.
A lekvárfőzésben is több iskola vetekszik egymással. Sokan előre lecukrozott gyümölcsöt főznek fel, mások a már önmagában pépessé főtt gyümölcsökhöz mérik hozzá a cukrot. Vannak, aki héjastul főznek fel bizonyos gyümölcsöket, míg a másik tábor a hirtelen leforrázott gyümölcsről ügyesen lehántja a héjat, és úgy kezd bele a lekvárfőzésbe.
Manapság már kaphatóak úgynevezett befőzőcukrok és dzsemfixek, amik némi zselésítő anyagot is tartalmaznak, így biztosítva jobb állagot és a rövidebb főzési időt. Ezeknek a szereknek a használatát mégsem javasoljuk, mert rengeteg tartósítószert tartalmaznak. Keverjük nagyobb pektintartalmú gyümölcsökkel a lekvárnak szánt gyümölcsünket, ami szintén állagjavuláshoz vezet. A tartósítószerek helyett pedig alkalmazzuk a „tiszta üveg – forralás – fejre fordítás” módszerét. A befőzőcukrokban még citromsav is található, ez a lekvár ízét hivatott javítani.
Vannak kifejezetten olyan gyümölcsök, amik cukor nélkül is elkészíthetőek. Igaz, itt hosszabb az elkészítés folyamata, de megéri. Ilyen gyümölcs a szilva, a cseresznye és - bármilyen meglepő - a szőlő is. Ha azonban mindenképpen édesíteni szeretnénk, akkor se a finomított fehér cukorhoz nyúljunk, hanem inkább a nyírfacukorhoz. Ezt ugyanúgy lehet használni, mint a kristálycukrot, csak a nyírfacukor nem hizlal, nem savasítja a szervezetet, nem rontja a fogakat, ezen kívül segíti az emésztést és alacsonyan tartja a vércukorszintet.
Lekvárfőzés-kisokos
- Figyelni kell a gyümölcs minőségére. Csak hibátlan, szép gyümölcsből készítsünk lekvárt, a hibás szemek az egész fazéknyi gyümölcsöt tönkretehetik, nem érdemes ezen spórolni. Azokat a gyümölcsöket, amik héjastul kerülnek megfőzésre, nagyon alaposan meg kell mosni. Az apróbbakat akár három-négy vízben is.
- Be kell tartani a főzés fázisait, illetve az ahhoz rendelt időtartamokat.
- Mindig liszt, morzsa-, illetve ételmaradékoktól mentes, tiszta konyhában dolgozzunk. Nem szerencsés, ha morzsa kerül a lekvárba vagy az üvegekbe, mert erjedést idézhet elő, így téve tönkre vagy csak egy üvegnyi lekvárt, vagy esetleg az egész fazéknyit.
- A lekvár tárolására szánt üvegeket, a főzéshez használt lábost és a lekvár keveréséhez használatos lukas közepű fakanalat alaposan mossuk el.
- A lekvárt FOLYAMATOSAN keverni kell, amíg készítjük. Némi gyakorlattal és kellő karizommal nem túl megerőltető, de arra minden esetben figyelni kell, hogy a főzőlapon lévő „lángok” nagyságrendileg hova esnek Ezeket a pontokat érdemes fokozottan átkeverni, hogy a lekvár nehogy leégjen. A lekvárhoz létezik a már emlegetett lukas közepű kanál, ami némileg megkönnyíti az egyre sűrűbbé váló gyümölcs folyamatos keverését.
- Hab: a főzés közben keletkező habot érdemes leszedni. Ha nem sikerül tökéletesen: egy mogyorónyi vajat a forró lekvárhoz keverve megoldható a probléma.
- A régi üvegeket a lekvárok betöltése előtt meleg vízzel át kell öblíteni, illetve meleg vizes tepsibe kell állítani. Először egy kevés lekvárt kell beleönteni, majd hagyni, hogy a hőt átvegye az edény, a többit csak ezután szabad beleönteni. A modern üvegek már nem kívánják ezt a fajta odafigyelést, de itt is érdemes óvatosan tölteni, hogy az üveg szája lehetőleg ne legyen lekváros.
- A megtöltött üvegeket, kicsit át kell rázni, hogy a felesleges levegő kijöjjön. Ilyenkor elképzelhető, hogy egy kevés lekvár még rátölthető, majd jó le kell zárni. A jól felfőzött lekvárra semmilyen tartósítószer nem kell. Aki mégis szükségét érzi, azt használjon egy késhegynyi borkősavat, amit a lekvár tetejére kell hinteni, közvetlenül az üveg lezárása előtt.
- Az üveg lezárható celofánnal vagy fémtetővel, esetleg ezek kombinációjával. A celofán valamilyen szinten átereszt, így aki higiénikusabbnak érzi, az használjon fémfedőt; illetve természetesen a csak celofánnal fedett üveget nem lehet fejre fordítani, ez a lépés pedig fontos a sterilizáció és eltarthatóság szempontjából.
A dunsztolás és a tárolás
- A szárazdunszt régi és jól bevált módszer a lekvárokban esetlegesen még előforduló mikroorganizmusok elpusztítására. Az üvegeket sűrűn egymás mellé tesszük és alaposan bebugyoláljuk. Erre a célra a legalkalmasabb néhány jó vastag takaró, esetleg egy tolldunyha. Vannak, akik még újságpapírba is becsomagolják egyenként az üvegeket. A lényeg, hogy minél lassabban hűljön ki a lekvár.
- A folyamat – ha nagyon alaposak voltunk a csomagolással és jó néhány réteg próbálja benntartani a hőt – akár 2 napig is eltarthat. Érdemes türelmesen kivárni, amíg a dunsztban teljesen kihűlnek a lekvárok.
- Másnap vagy harmadnap nézzük meg, hogy az üvegek teljesen kihűltek-e és, hogy a tetejük beszívódott-e rendesen a vákuum hatására. Ezt úgy ellenőrizhetjük, hogy megpróbáljuk benyomni az üveg fedelét. Ha ez sikerül, akkor sajnos nem alakult ki a vákuum, ezért azt az üveget bontsuk fel és fogyasszuk el minél előbb. A többi lekvárt címkézzük fel, hogy tudjuk, mit tartalmaz az üveg, aztán tegyük száraz, sötét, hűvös helyre, például kamrába/pincébe.
