Sokat törtem a fejem, hogy mit csináljak azzal a finoman illatozó bodzával, amit Orsiéktól kaptunk. A bodzaszörp nem az én műfajom, nem szeretek túlságosan cukrozott italokat fogyasztani. Na de a TEA! Meghűlés ellen remek lesz télire!
Fogtam a kis virágokat, az aszalót kibéleltem sütőpapírral, a virágot szétterítettem rajta, és a legkisebb hőfokon (azzal 40 fok alatt) néhány óra alatt meg is száradt a bodzavirág. A papírról összegyűjtöttem, és tiszta befőttesüvegbe tettem, majd be a kamrapolcra. Kb. 3 óra elég is volt ennek a kisebb adagnak.
Forrás: Lengyel Zsuzsa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése