Óvatos voltam, így csak szűk 3 személyre főztem, de annyira ízlett az egész családnak - még a tökmagnak is-, hogy meg kell főznöm újra.
Hozzávalók (2-3 személyre):
- egy fél sütőtök meghámozva, felkockázva
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 szál sárgarépa meghámozva, felkockázva
- 5-6 szem burgonya meghámozva, felkockázva
- 3 paradicsom
- 1 kk sárga curry por (az enyém Indiából jött, ajándékba kaptam, csak sejtem, mik vannak benne, de nem tudnám felsorolni)
- 1-2 csipet fahéj
- 1 csipet őrölt szegfűszeg
- 1-2 csipet gyömbérpor
- 1 dl házi paradicsomlé
- pici só
- víz
- zsiradék
Elkészítés:
- A felaprított hagymát olajon megpárolom, és hozzáadom a porfűszereket, összesütöm.
- Mehet bele a fokhagyma (zúzva/szeletelve) és a felkockázott paradicsom is, amit pár perc alatt összesütök.
- Hozzáadom a felkockázott sütőtököt, krumplit és a felkarikázott répát, majd felöntöm annyi vízzel és paradicsomlével, hogy ellepje.
- Lefedem a lábast, majd puhára főzöm a zöldségeket.
- A végén leveszem a fedőt, és így is párolom.
- Kb. 20-30 perc alatt elkészül.
- Utólag még ízesítem pici sóval, de borsozhatjuk és adhatunk hozzá chiliport is. Én a gyerkőc miatt azonban kihagytam.
Forrás: L. Zsuzsa (Ez a recept ihlette: http://www.marthastewart.com/333990/pumpkin-vegetable-curry-stew)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése