Toszkán tájakra invitál ez az ebéd, amit ráadásul rendkívül jól elő is lehet készíteni, hogy a tálalás napján már csak összeállítani és sütni kelljen. A krémes, dús étel és a kissé fanyar paradicsomszósz üdítő párosítást alkot.
Hozzávalók
Hozzávalók
- A palacsintatésztához:
- 10 dkg liszt
- 2 tojás
- 2 dkg vaj
- 1,5-2 dl tej
- só ízlés szerint és vaj vagy olaj a sütéshez
- A töltelékhez:
- 30 dkg mángold/spenót/állandóspenót
- 20 dkg ricotta
- 5 dkg pecorino/parmezán
- 1 csipet reszelt szerecsendió
- 2 tojás
- A besamelmártáshoz:
- 5 dkg vaj
- 5 dkg liszt
- 5 dl tej
- 1 csipet reszelt szerecsendió
- ízlés szerint só, bors
- A paradicsommártáshoz:
- 0,5 kg érett paradicsom
- 4 ek extraszűz olívaolaj
- 2 levél zsálya
- 1 ek balzsamecet
- A tésztához összekeverjük a lisztet a tojásokkal, az olvasztott vajjal, sóval és a tejjel. Hűtőben legalább 30 percig pihentetjük, majd bevonatos serpenyőben, kevés vajjal palacsintákat sütünk.
- A töltelékhez a mángoldot megtisztítjuk, megmossuk és annyi vízzel, amennyi a levelein maradt, megpároljuk. A levét kinyomjuk, a leveleket késsel durvára vágjuk. A ricottával együtt ledaráljuk. A pecorino sajttal, a szerecsendióval, sóval, borssal és a tojásokkal összedolgozzuk.
- A besamelmártáshoz felolvasztjuk a vajat. Belekverjük a lisztet, egy percig hevítjük. Beleöntjük a meleg tejet, folyamatos keverés mellett összeforraljuk, besűrítjük és szerecsendióval, sóval, borssal ízesítjük.
- A palacsintákat megkenjük a mángold-ricotta töltelékkel, feltekerjük és kb. 4 cm hosszú darabokra vágjuk. Kivajazott hőálló tálba állítjuk a kis palacsinta sípokat. A besamelt a palacsintákra öntjük és a 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük.
- A paradicsomokat közben meghámozzuk, húsát villával szétnyomkodjuk (én egyszerűen áteresztettem a paradicsompasszírozón). Az olívaolajjal, zsályalevelekkel 10-15 perc alatt összeforraljuk. Levesszük a tűzről, kidobjuk belőle a zsályát. A mártásba belekverjük a balzsamecetet, megsózzuk. A palacsintákhoz kínáljuk.
Forrás: Kiskegyed Konyhája Extra 2009. szeptember (Fülöp Judit)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése