2015. július 1., szerda

Blitva

A horvát konyha klasszikus nyári körete rendkívül gyorsan és egyszerűen elkészíthető, és nagyon finom.


Hozzávalók 1 személyre:
  • 2 kisebb burgonya
  • olívaolaj
  • 2 marék mángold vagy állandó spenót
  • 2 nagy gerezd fokhagyma
  • só, bors

Elkészítés:
  1. A krumplit vágjuk kis kockákra, sós vízben tegyük fel főni.
  2. Közben mossuk meg a mángoldot, vágjuk laskára.
  3. Egy serpenyőben hevítsünk fel egy kevés olívaolajat, dobjuk rá a zúzott foghagymát, és amint illatozni kezd, adjuk hozzá a mángoldot. Vizet nem kell önteni alá, elég annyi, amennyi a mosás után a leveleken maradt. Sózzuk, borsozzuk.
  4. Eközben már biztosan megfőtt a krumpli, öntsük le róla a vizet, és amikor már összeesett a mángold, keverjük a krumplit is a serpenyőben illatozó mángoldhoz. Jó alaposan keverjük el, nem baj, ha a krumpli összetörik, sőt. Ha elpárolgott az ételről minden folyadék, kész is van.
Megjegyzések:

* a mángold szára is felhasználható, vágjuk darabokra, és dobjuk a krumpli mellé főni.
* úgy is készíthetjük, hogy a mángoldleveleket is a krumpli mellé dobjuk a bő sós vízbe, amikor a krumpli már majdnem teljesen megfőtt, és a mángoldos krumplis keveréket adjuk az olívaolajon illatozó fokhagymához
* távolról sem autentikus, de nem ront a köretünkön személyenként fél fej vöröshagyma sem, mielőtt a fokhagymát az olajhoz adnánk
* Remek köret bármilyen grillezett ételhez, feltétlenül érdemes kipróbálni grillezett kecskesajttal és/vagy hallal.


Forrás:
Dudik Éva

Mint minden klasszikus és egyszerű receptet, ezt is ezerféle változatban meg lehet találni az interneten, pl. itt is: http://www.saveur.com/article/recipes/blitva-swiss-chard-with-potatoes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése