2013. május 10., péntek

Levendulás cukkinilekvár

Hozzávalók:
  • 1 kg megtisztított, lereszelt cukkini
  • 3 db citrom
  • 3 teáskanál száraz levendula virág (vagy 5-6 teáskanál friss virág)
  • 30 dkg cukor
  • 1 db 3:1-ben Oetker dzsemfix

Elkészítés:
  1. A cukkiniket meghámozzuk, magjaikat eltávolítjuk és lereszeljük.
  2. A jól megmosott citromokat meghámozzuk úgy, hogy a fehér részt is eltávolítjuk róla. Négyfelé vágjuk a citromokat, kimagozzuk, és felkockázzuk.
  3. A lereszelt cukkinit, a felkockázott citromokat egy főzőedénybe tesszük, és közepes lángon felforraljuk.
  4. Adjuk hozzá a  cukrot, a dzsemfixet és a levendula virágot.
  5. Addig főzzük, amíg egy hideg tálkára cseppentve, már nem folyik a lekvár.
  6. A befőttes üvegeket forró vizes tepsibe állítjuk, így nem fognak szétpattanni a forró lekvártól.
  7. Amint jónak találjuk a lekvárt, levesszük a tűzről, és tiszta üvegekbe töltjük, majd lezárjuk csavaros tetővel, és kb. 5 percre fejtetőre állítjuk. Hagyjuk kihűlni (dunsztolni nem szükséges), majd a végleges helyére tesszük.

Ebből a mennyiségből nem lesz teljesen tele 2 db 700 ml-s üveg.
Természetesen lehet levendula virág nélkül is készíteni.

Forrás:
http://izemlekek.blogspot.hu/2012/07/levendulas-cukkinilekvar.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése