Egy levest örökítenék meg. A múlt heti doboz maradékából alakult, és nagyon ízletes lett. "Szokásos" módon készítettem alaplevet, megfőztem a spárgák fás végét, borjú-alaplé is került bele a fagyasztóból, áttörtem. Egy leveskocka nekem belefér, aki nem csípi, anélkül vagy valami bio-ízesítővel is javíthatja. Utána két kisebb lilahagymát főztem bele, két hámozott, kockázott paradicsomot, spárga-közepeket, majd a pak choi szárait, végül a spárga fejeket, és a csíkozott pak choi leveleket, bazsalikomot. Fűszerei: bors, szerecsendió. Tejszínnel fejeztem be.
Nem leszek konyhaközelben egy ideig, így a spenótot blansírozva fagyasztóba tettem. Murisan kicsi dobozokká vált a nagy halom :
Na, mit csinálok csütörtök este? Mosok :, szárítok. Ez jó szokássá kezd válni. Tudjátok, mi a jó ebben? Hát, hogy utána tudom, miben fáradtam el. A tudom jelenti azt is, hogy igen, akartam ezeket a szép növénykéket, azt is, hogy értelmet adok/találok ebben, azt is, hogy minden pillanatban szabadon dönthetnék úgy, hogy nem csinálom, és nem alakulok közben áldozattá. Neked is jelent ez valamit?
Forrás: Schreiner Attiláné, Gyöngyi
Ez olyan szép kis bejegyzés! Igen! Felelősséget érzek a növénykék iránt!
VálaszTörlésNövénytestvér :-)
VálaszTörlés